1. A "Máré-vári kör" történészei Szekszárdon
Varga Szabolcs történész(ELTE HTK) éveken keresztül a Kelet-Mecsekben lévő Máré-várba szervezte meg nyárvégi történészkonferenciáját, amelyre az új történészgeneráció legjelesebb tagjait hívta. Ezért neveztem el "Máré-vári körnek" ezt a csoportot. A Wosinszky Múzeum a "Nekünk Mohács kell" előadássorozatában ebből a körből több jeles képviselőt is előadásra invitál.
2. A Nobel-díjak hete
|
|
|
Készítette: Déri Miklós - Déri Miklós: Arcok, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=142722800 |
"Szomorúan nézte a baljós eget, a sáskajárásos nyár kiégett maradványait, és hirtelen ugyanazon az akácgallyon látta átvonulni a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet, mintha csak megérezte volna, hogy az örökkévalóság mozdulatlan gömbjében bohóckodik az idő egésze, a zűrzavar hepehupáin át ördögi egyenest csalva, és megteremtve a magasságot, a tébolyt szükségszerűséggé hamisítja… és látta önmagát, a bölcső és koporsó fakeresztjén, amint kínlódva rándul egyet, hogy végül – rangjelzések és kitüntetések nélkül – lecsupaszítva a halottmosók kezére adja egy szárazon pattogó ítélet, a dolgos bőrnyúzók röhejébe, ahol aztán irgalmatlanul látnia kell az emberi dolgok mértékét, anélkül hogy akár csak egyetlen ösvény is visszavezesse, mert akkor már azt is tudni fogja, hogy olyan partiba keveredett a hamiskártyásokkal, amely már jó előre le van játszva, s amelynek végén utolsó fegyverétől is megfosztják, a reménytől, hogy egyszer még hazatalál."
Az egész mű fenn van a Digitális Irodalmi Akadémián:
https://konyvtar.dia.hu/xhtml/krasznahorkai_laszlo/Krasznahorkai_Laszlo-Satantango.xhtml
Krasznahorkai nemzetközi elismertségéhez nagyban hozzájárult barátjának, Tarr Béla filmrendezőnek a munkássága, aki a Sátántangóból egy több mint hét órás filmet készített, amit egyben szokás végignézni. A film fenn volt a youtube-on is, de néhány napja a jogainak a tulajdonosa, a francia Luxbox Films töröltette. Úgyhogy kénytelenek vagyunk beérni vagy 20 rövidebb részlettel.
|
|
|
A Sátántangó DVD kiadásán szereplő kép. Kép forrása: Magyar Hírlap |
3.Miért lettem szomorú a Barokk freskófestészet Magyarországon II. kötetének olvasása után?
A Pázmány Egyetemen szerveződő művészettörténeti kutatócsoport Jernyei Kiss János vezetésével már több mint másfél évtizede kutatja hazánk barokk falképeit. Most végre kölcsönözve hozzájutottam egy példányhoz a sorozat 2. kötetéből, amelyik a Dél-Dunántúl (Zala, Somogy, Baranya, Tolna) emlékanyagát tárgyalja. A kötet külleme is impozáns: kb. 4 kg, 600 oldal, tele nagyalakú, csodás felvételekkel. Szigorú tudományosság, precíz elemzések, imponáló tudásanyag, gazdag történelmi háttér. Néhány éve egy pécsi könyvesbolt kínálatában már láttam egy lefóliázott példányt, azóta vágytam rá, hogy kézbe vehessem és belelapozhassak egy kötetbe. Most a kötet végigtanulmányozása után a kezdeti lelkesedés után nem múló szomorúság vett erőt rajtam. Ennek a több forrásból táplálkozó szomorúságnak fogom a vélt okait leírni:1. Tolna szegényessége emlékanyagban
A magyar barokk freskófestészet (is) iszonyatos területi aszimmetriát mutat. Ezt jól mutatja az összesen 4 kötetes sorozat területi tagolása is. (A kötetek nagyjából azonos terjedelműek) I. kötet: Fejér, Veszprém, Komárom, II.kötet: Zala, Somogy, Tolna, Baranya. III. kötet: Vas, Győr-Sopron, IV: kötet: Az ország többi része a fővárossal. Magyarul Vas és Győr-Sopronban önmagában több emlék van, mint a Dunántúlon kívüli egész Magyarországon a fővárost is beleértve. A II. köteten belül is nagy az aránytalanság: Míg Zala 30 templommal, Somogy is 12-vel rendelkezik, addig Tolna és Baranya 4 illetve 3 emlékkel szerénykedik ezen a listán. Nem kell hozzá nagy ész, hogy rájöjjünk, hogy lényegében a Bécstől mért távolság reciproknégyzetével arányos ez az emléksűrűség.
2. Gyenge helyi közösségek a múltban (is).
A szatmári béke után Tolna megye 6-8 ezres lakossággal indult neki a hatalmas történelmi lemaradásának. A II. József idején itt élő 140 ezer ember már mutatja, hogy a népesedési tempó döbbenetes volt, az át- és betelepítéseknek köszönhetően. De a helyi közösségek nem lettek elég erősek. Európa nyugati felén ekkora már a katolikus és protestáns közösségek régóta saját kezükbe vették sorsunk irányításának nagy részét, például a templomépítést is. Nálunk a katolikus templomok sorsa főként a gazdag kegyúrtól függött, ő döntötte el, hová mit épít, mikor festeti azt ki. A helyi közösségek gyengesége ilyen nagyszabású programokat nem tudott finanszírozni. (Ez alól a protestáns közösségek és templomaik a kivételek, de ezek más, jóval szerényebb kategóriát képviseltek.) A helyi közösségek gyengesége pedig a velünk élő múlt, amelynek meghaladására a kiegyezést követően tettünk ugyan biztató lépéseket, (a Osztrák-Magyar Monarchia alatt megerősödő helyi közösségek erejére szép példa a monumentális bátaszéki templom) de a ez a fejlődés is megrekedt.
3. A Dél-Dunántúl újkori leszakadásának kezdete
A barokk festészet helyi, szerény és kevéske emlékének nézegetése elgondolkodtatott, hogy miként is lett a jóléti mutatókban a Dél-Dunántúl - ami a középkorban még az "ország aranya" volt-, az EU egyik legfejletlenebb régiója.(A 242 európai régióból csak bolgárokat, görögöket, két magyart és egy románt sikerül megelőzni napjainkra. A rangsort lásd itt.) Ez egyben nagyon kedvezőtlen népességfogyási és elvándorlási adatokkal is párosul.) Pedig ez nem volt mindig így! A középkor végén Tolna még népsűrűségben és gazdagságban az a Magyar Szentkorona Országainak a legelején volt, közvetlenül a Buda környéki centrum után.
|
|
|
https://unipub.lib.uni-corvinus.hu/4698/1/648023.pdf#page=348.08 Magyarország népsűrűsége a 15. sz. legvégén. A középkori adatok alapján a népsűrűség szorosan összefügg egy terület gazdagságával. A középkor végén Tolna-Baranya az egész Kárpát-medence leggazdagabb területei közé tartozott. a térképen fekete pöttyel jelöltem a jelentősebb centrumokat. |
Mint a fenti térképekről is látható, ez a 18. században már nem folytatódott ez a vezető szerep, de legalább az átlagot elérte (sőt kis mértékben meg is haladta) vármegyénk. Az oszmán hódoltság másfél évszázada teljesen átrendezte az ország gazdasági és etnikai súlypontjait. A Dél-Dunántúl, és benne Tolna-Baranya Péccsel egyetemben már nem nyerte vissza soha középkori rangját, és a Trianon utáni perifériára kerülés, majd a mecseki szén- és uránbányák szükségszerű bezárását követően (ami Pécsnek, a régiós centrumnak a népességsorvadását is felgyorsította) megszűnt a pénz idepumpálása, és régiónk a leszakadó vidékek közé került, lemaradása a hazai centrumhoz képest folyamatos.
4. A kulturális centrum hiánya
Ha megnézzük azt, hogy kik azok a barokk mesterek, akik a Dél-Dunántúlon alkottak, akkor alig egy-két alkotói műhelyt találunk, azok is mind távol. Sopronban telepedett le az a Stephan Dorfmeister, aki a legtöbb alkotást jegyzi. Rengeteg magyaros témát is megfestett, élete vége felé már néha Istvánnak is írta nevét. Tisztes színvonalon alkotott, nagyságát akkor érezzük igazán, ha összehasonlítjuk műveit az ő műhelyét átvevő fiáéval. Ő jegyzi a dunántúli freskóknak kb. a 60%-át. Veszprémben telepedett le Franz Xaver Bucher, aki az elkészített művek számában és tehetségben is a sorban a második volt. Aztán nagy űr következik. Az osztrák barokk legnagyobb mestere Franz Anton Maulbertsch a mi vidékünkön nem alkotott. A veszprémi püspök sümegi templomának a kifestése után a mester távozását követően még egy darabig együtt maradt műhelyének néhány tagja, akik közül Johannes Pöckel neve emelkedik ki. Néhány templom (köztük Simontornya) kifestése után a műhely szétszéledt. Voltak festők, akik úgy alkottak Magyarországon, hogy bécsi lakhelyüket fel sem adták. ( Pl. Johann Ignaz Cimbal aki Zalában dolgozott három helyen.) Ezzel nagyjából kész a lista. Pécsen nem alakult ki olyan barokk műhely, ami egyenrangú lett volna a veszprémivel vagy a győrivel és sopronival. A kisstilű belterjesség akkor válik nyilvánvalóvá, ha a dél-dunántúli barokkot összehasonlítjuk győrivel, vagy a sopronival, ne adj' isten, a cseh emlékekkel, hogy az osztrák tartományokat ne is említsük. Míg Csehországban a barokk természetes "művészeti anyanyelv" lett, addig ennek a stílusnak a hódoltság utáni Dél-Dunántúlon egy szegényes, idegen akcentusa alakult ki. Ettől persze még ugyanúgy szerethető, sőt a kissé naiv, vidékies báj egyéni hangot is ad neki.
A centrumok hiánya már a középkori virágzás alatt is érezhető volt, mivel a Dél-Dunántúlnak csak egyetlen centruma volt, Pécs. A középkorban a vidék fejlettségének a sok mezőváros volt a motorja, de az ezek sorából a Jagelló-kor végén már kiemelkedő Tolna is legfeljebb népességszám és kereskedelmi szempontból volt jelentős, semmikép sem kulturálisan. A 18.században újratelepülő vidéken megint csak Pécs lesz kiemelkedő, de a középkori jelentőségét már soha nem nyeri vissza. (A középkori Magyarországon a 6-7. legnagyobb város volt népességszámát tekintve, a 18.sz.-ban és ma ugyanezen a területen csak a 14-15. legnépesebb város.) Pécs háttérbe szorulása pl. Szegedhez, de különösen Debrecenhez képest ma is szembetűnő, és régiónk egésze szempontjából roppant sajnálatos.
5. Érzéketlenség a múlt emlékei iránt
Ami kevés emlékünk maradt, annak az elherdálása folyamatos. A hódoltság utáni népességcsere megszüntette a történelmi folytonosság tudatát. Az új betelepülők csak akkor tettek kísérletet arra, hogy a középkori templomot felújítsák, ha ez számukra kifizetődőbb volt, mint mint új templom építése. Nem is találunk sok ilyen példát. A későbbi korokban is megmaradt ez a múlt emlékei iránti érzéketlenség. A freskók sajnos száz, legkésőbb százötven évenként felújításra szorulnak. Ez a felújítási korszak a19. század végén, a romantika és a historizmus idején jött el először. Ekkor előszeretettel festették át "a már nem divatos" barokk alkotásokat, olyan amatőr "szobafestők" akik semmiféle művészi tudással nem rendelkeztek. Nem kell messzire menni, így járt, Szekszárdon a Remete- és Kórház (Szt. János és Pál)-kápolna, részint a simontornyai ferences templom is. A Rákosi-korszakban az államosított kolostorokban pusztították el a freskókat (Dunaföldvár) majd a TSZ irodákká, iskolákká, gyermekotthonokká átalakított kastélyokban, kúriákban, amik ma már romosan pusztulnak. (Pl.Felsőhídvég, Kölesd mellett.) Sajnos ez a trend napjainkban is folytatódott. A pincehelyi templom Bucher-freskói pedig néhány évtizede "restaurálás" címszó alatt lettek "szétbarmolva", amiről a kötet is beszámol.

.jpg)